2001-ben Amerikai Szamoa elszenvedte a nemzetközi labdarúgás egyik legsúlyosabb vereségét, az Ausztrália elleni világbajnoki selejtezőn. A szigetcsoport válogatottja 31 gólt kapott, de egyet sem lőtt. Tíz évvel később dokumentumfilm készült róluk. Igazán érdekes alkotás, a világ egyik leggyengébb csapatáról.
Munka után jöhet csak a foci
Amerikai Szamoán ahogy elsőre gondolnánk is, nincs profi szintű labdarúgás. A futballszövetsége elnöke tisztában van vele, hogy büfé csapatnak tartják őket, és csak nevetnek rajtuk, de nincsenek egyszerű helyzetben. Az 55 ezer lakosú szigetcsoport nem egy kereskedelmi központ, mondhatni önmagát tartja fenn halászatból és idegenforgalomból. Egy nagyon modern statisztikai adat jól szemlélteti helyzetüket: kevesebb mint 2000 szamoai számítógép csatlakozik a világhálóra. A fiatalok többsége elvándorol, legfőképp Amerikába.
Nem néznek a világranglistára, melyen többnyire az utolsók között vannak, nem győzelemben, vagy épp vereségben gondolkodnak. Számukra az a siker, ha csapatként működnek. Az Ausztrália elleni méretes zakó után az lett a céljuk, hogy bebizonyítsák a világnak, nem ők a legrosszabb focisták a Földön. A film címe, a Next Goal Wins kissé ironikusan írja le a helyzetüket, hiszen számukra többnyire az a kérdés, hány gólt kapnak, tehát a következő gólnak, igazából nincs jelentősége.
Vereség, ami egy életen át elkísér
A film legelső képkockáin ki más szólalhatna meg, mint a hálóőr. Nicky Salapu legszívesebben visszamenne az időben, és újra lejátszaná a meccset. 31 gólt kapott. Valószínűleg neki okozhatta a legnagyobb törést az a 2001-es vereség. A világ legrosszabb csapatában a világ legrosszabb kapusa véd? Ez a démon kergeti, és bár egy évtizeddel később már nem él Amerikai Szamoán, de visszatér a csapathoz, hogy segítsen rajtuk. A 2011-es South Pacific Games-re készülnek fel, ahol 5 meccs alatt 25 gólt kaptak. A film legviccesebb jelenetei itt hangzanak el, mikor benézünk az öltözőbe. „Ha nincs nálunk a labda, mit csinálunk? Visszaszerezzük. Ha megszereztük, mit csinálunk? Megtartjuk!” – ehhez hasonló mondatok társaságában eljutunk egy korszakváltáshoz.
Klasszikus filmes alapanyag is lehetne
A folyamatos kudarcok után úgy döntöttek, hogy segítséget kérnek az amerikaiaktól. Egyetlen embert találtak, aki vállalta a szamoai szövetségi kapitányi posztot, Thomas Rongent. A holland szakember kihívásnak élte meg a dolgot, és megérkezése után minden úgy történt, ahogy a sportfilmekben szokott. Az új tréner fegyelmet követel, amit a helyiek a kulturális különbségekre hivatkozva elutasítanak. Végül összecsiszolódnak, és együtt vágnak bele abba az útba, ami bebizonyítja, hogy a labdarúgás, és úgy általában a sport, milyen sokat jelent az embernek. Motivációs filmnek sem utolsó, mert akkor is fel lehet állni, ha valamiben a világ legrosszabbjának tartanak. Megéri megnézni!
