2019 jún 3. 15:23

Állítólag egy hacker törölte a BL-döntős csaj profilját


Kétmilliós tábort hozott össze Kinsey egyetlen futással, de úgy néz ki az Instagram-profiljának annyi.

Miközben a Liverpool a hatodik BL-trófea felé tartott, addig Kinsey Sue megnyerte magának az internetet egy napra. Annyira jól sikerült az akciója, hogy követőinek száma 300 ezerről felugrott 2.3 millióra. Marketing szempontból is remek megmozdulás volt, természetesen voltak unatkozó szakértők, akik kiszámolták, hogy nagyjából 2-3 millió font között lehetett a futás marketingértéke. Ebben benne van Kinsey elég nagyra duzzadt, hirdetésekre igen csak alkalmassá váló Instagram-profilja, plusz az általa reklámozott weboldal megnövekedett értéke is.

Az egész buli majdnem egy hollywoodi sztorivá kezdett válni, amíg egy hacker közbe nem lépett. Legalábbis ezt állítja Kinsey. "Feltörték az Instagramom" - írta ki Twitterre a lány, majd egy videóban azt is elmondta, hogy igazi hullámvasút volt számára ez a néhány nap. Milliós követőtábort szerzett, volt néhány órát a börtönben is, végül pedig úgy néz ki, hogy elveszti követőit. Életre is próbál nevelni Kinsey, twitter üzenetei szerint ki kell mozdulni a komfortzónából, és olyan dolgokat kell tenni, amitől megijedünk. Pletyka szinten felmerült, hogy milliós összegre fogja perelni a UEFA az ingyen reklám miatt, na az lenne ám csak komfortzónán kívüli.


Szólj hozzá

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned. Nem vagy fórumtag?